26.rész/Másvilág

Halihó ^^ Úgy látom visszatértetek, és itt is a következő rész. Remélem tetszeni fog, személy szerint ez a rész az egyik kedvencem.. Gondoltam csinálnék egy kis kérdezz-feleleket, ha érdekel titeket (és remélem, hogy érdekel) akkor írjatok komikat ide én pedig válaszolni fogok egy bejegyzésben :))) Legyetek jók, puszi: Mira

Lucy szemszöge:

Az élet furcsa! Néha mérhetetlenül boldog az ember, néha mindent a pokolba kíván...Ön magát is. És így ebben a helyzetben minden lehetetlennek tűnt. Nem kellett levegőt venni, minden más volt, teljesen. Az igazán furcsa az volt, hogy az emlékek előtörtek. Az első iskolás napom...Emlékszem Esmie-vel már akkor nagyon jóban voltunk.
*- Szia,Esmie vagyok - nyújtotta felém a kezét egy mosolygós,barna hajú lány.
  - Szia,Lucy a nevem - fogtam meg bátortalanul.*
Amikor gimibe mentünk.
*- Ééés,tudod,hogy mi fog következni? - ugrált Ess az ágyamon.
  - Neem?!
  - Pasizás felsőfokon - nevetett,mire lelöktem. Hangos puffanással jelezte,hogy földet ért.*
Aztán egy júniusi napon
*- Tudod,hogy mi lesz most? -suttogta.
  - Nem - ráztam meg a fejem.
  - Meg foglak csókolni - hajolt közelebb és a szavai érvényesültek*
Sírtam volna a sok emlék láttán,de képtelen voltam rá. Olyan világ volt ez, ahol nem volt érzelem. Az emlékek elöntötték a termet. Mint egy óriás kivetítő.
*- Lucyyy - rohant be sikítva Kyle és a nyakamba ugrott. Az emberek gyülekezni kezdtek.
  - Mi az Kyle? - kérdeztem.
  - Bejutottunk! Énekelni fogunk az X faktorban - sikította és én is rövid idő múlva csatlakoztam hozzá.*
Beletúrtam a hajamba és hátrahajtottam a fejem. Mély levegőt vettem,majd újra a képernyőre szegeztem a  tekintetemet.
*- Tudod Luc,remélem igent mondasz! - nézett rám, gyönyörű barna szemeivel.
  - Mire mondhatnék igent? - húztam félénk mosolyra a számat.
  - Lucy - tűrt el egy tincset a hajamból - szeretném,ha a barátnőm lennél*
Muszáj volt mosolyognom Dave-en.
*- Sikerült! - rohant ki a teremből Sam és rám ugrott - Leérettségiztem!*
Elnevettem magam a gimis Sam-en.
*- Tudod - fordult felém - nem biztos,hogy ez így menni fog.
  - Mi? - ültem fel.
  - Te Angliában,én itthon? - csatlakozott hozzám.
  - U...ugye nem? - nyeltem egy nagyot,és a könnyek gyűlni kezdtek a szemembe.
  - Dehogyis nem - döntött el,majd fölém tornyosult - Tőlem nem szabadulsz meg! Jövök veletek Angliába!*
Vörösödve néztem a képernyőt...Emlékszem nagyon féltem akkor.
*- Lányok,ez hihetetlen volt - mosolygott elismerően ránk Si.*
*- Nem volt nehéz döntés,hisz nagyjából mindig tudtátok teljesíteni amit kértünk..De ez nem elég! De amint elkezdünk gyakorolni az élőadásra,jobbak lesztek! - felsikítottunk - Jöttök velem az élőadásba!
'1D-s stílusban' odarohantunk a mentorunkhoz és megöleltük*
Ezen nevettem, ugyanis szegény Simon-t belöktük a medencébe,persze hetekig ezen szakadt a közönség.
*- Tovább jutott... - hatásszünetet tartott - A SUPER GIRLS!
Ugrálva futkároztunk körbe a színpadon,mire a közönség vihogva tapsolt.*
Leültem a "földre" hátha kényelmesebb lesz onnan nézni...
*- Hiányzol - a hangom elcsuklott. - Nagyon.
  - Te is nővérkém! - suttogta,és tudtam,hogy ő is közel áll a síráshoz.*
Lehorgasztottam a fejemet és Levire gondoltam,a szemembe könnyek gyűltek volna, de mégsem. Olyan volt mint a sivatag...Száraz.
*Kopogtak...
  - Ki vagy? - kérdeztem,mire az illető bejött. - Göndörkém!
Lehajtott fejjel jött be,majd rám emelte zöld tekintetét ami most vörös színben úszott. Azonnal felálltam és átöleltem.
  - Mi történt? - ültettem le az ágyra.
  - É..én szeretem - tört ki a sírás belőle.
  - Kit? - kérdeztem,miközben szorosan ölelt át.
  - Ki...kiakadnál - hajtotta le a fejét.
  - Nem fogok! - simogattam a haját.
  - Megígéred? - olyan volt,mint egy kisgyerek...Mert az volt.
  - Igen Harry.
  - Mil - mondta ki a nevet,én pedig elmosolyodtam*
Félmosolyra húztam a számat,és jött a következő emlék...Pont amire számítottam:
*- Nem bírom - jött be a szobába.
  - Mi az drága? - néztem rá.
  - Mintha nem is léteznék - huppant le az ágyamra és az arcát egy párnába temette.
  - Ő? - kérdeztem.
  - Igen - emelte fel a fejét.
  - Akkor elmész randira! Vakrandi!
  - Mi? Te totál zakkant vagy! - csapott le a párnával.
  - Legjobb megoldás! Mindent megszervezek!
  - Na jó - adta be a derekát Mil - Köszönöm*
 Felálltam,hogy most már mehetnékem van. Körül járkáltam a "szobában"...Hiába kiabáltam volna,hogy 'Segítség' tudtam,hogy senki sincs itt. Olyan volt mint egy horror film. Ekkor bevillant egy terem. Ott voltak a fiúk,a lányok és Dave is. Niall és Hazza a fejét a kezébe temette, Dave ugyanígy csak neki a válla rázkódott, Louis hátradőlt a széken, Liam és Zayn Harry-t figyelte, a lányok épp akkor tértek vissza 1-1 kávéval, Esmie pedig a lábával a padlót ütögette. Elegem volt, ki akartam innen menni, de hiába ütöttem a vásznat, semmi sem segített. Ekkor elfogott a pánik és csak arra gondoltam ,hogy nem akarok itt lenni, e gondolatok közepette eltűnt a vászon, a fényesség is és egy ütemes hang ütötte meg a fülemet.