12.rész/A fordulatos este

 úúúj rész! Szóval,nem érkezett komi pedig megnéztétek páran :((((( Azért írom a történetet,hogy NEKTEK tetsszen és ezt csak egy módon tudom meg,ha komiztok! mindjárt jön egy kis kiegészítő (1D szülinap,BSE),addig is olvassátok,és ha nem látok legalább 1 komit,nagyon szomorú leszek :( Mira

Esmie szemszöge:

-Elmentem fürdeni! - jelentette be Lucy és felrohant a fürdőbe.

-Én is megyek – nézett rajtunk végig Mil és ő meg ment az alsóba.

Mil hamar elkészült, és az új, Pikachu-s pizsijében ült le a kanapéra. Közben bementem,én is hamar megvoltam,a sűrű,göndör loboncomat megmostam,de így se volt több 10 percnél. Lucy még mindig nem jött ki,pedig már Kyle is végzett. A lányokkal idegesen toporogtunk a kanapé előtt (Sam bent volt a fürdőben),és miután ő is végzett (tehát már legalább fél óra telt el!!!),idegesen felmentem és kopogtattam a fürdő ajtón.

-Luc,minden ok? - kiáltottam.

-Igen – hallatszódott.

- Mi tart ennyi idejig?

- Csak a hajamat szárítottam,és ruhákat próbáltam fel holnapra! - megkönnyebbültem,hogy nem történt semmi baj,de ezzel egyben ideges lettem...Nagyon!

- Na idefigyelj! - rontottam be,Luc pedig rám nézett...Hajat szárított. - Mennyi ideig szárítod?

- Nem teljesen,de csak egy kicsit legyen nyirkos. Akkor felkötöm kontyba és nagyon szép lesz reggelre!

- De ez mennyi ideig tart ez?

- Hát előtte átkentem fényesítővel,balzsammal,ecettel átmostam,hajviaszt is raktam. - sorolta az ezer kozmetikus cuccot. - Ez elég sok időmbe telt!

- De most már oké vagy?

- Aha – még pár helyen átfújta a haját,majd kikapcsolta a hajszáritót. Felkötötte kontyba a hajtá,ahogy mondta és kiküldött,mert a köntös helyett,már a pizsamáját akarta viselni. Gondoltam megvárom,és pár perc múlva már jött is ki.

- Na,akkor menjünk le vacsizni – fogtam meg a karjánál fogva,és lehúztam a konyhába,mert finom illatok terjengtek a levegőben. A lányok kukta sapkában (!!!),köténnyel és kémia féle szemüveggel álltak a konyhában,egy szakács könyvet lapozgatva. Luc-ból majdnem kitört a nevetés,de idejében visszafogtam,mert le akartam őket fotózni,így,hogy nem veszik észre. Kattant egyet a telóm,majd egymásra néztünk Lucy-val és kitört belőlünk a nevetés. Én a hasamat,barátnőm a fejét fogta a kacagástól.

- Min nevettek? - jött oda hozzánk Sam.

- Né..ztéél...Este...tü..kör...be? - kérdezte Luc,és fuldoklott a nevetéstől. Sam gonoszan nézett ránk,majd megfordult és visszasietett a többiekhez. Nagyban sugdolózni kezdtek,és sokszor felénk pillantgattak. Majd szépen lassan elkezdték levenni a vicces ruhákat (Nem rosszra gondolni!). Először a kémia féle szemcsit,majd a kukta sapkát,végül a kötényt. Majd ott álltak, Mil a Pikachu-s, Kyle az 'AFC'-s banda pólóban és tréning nadrágban (még tőlem kapta a pólót), Sam pedig a 'Keep Calm and Love Super Girls' feliratú pólójában feszített. Rajtam egy foci mez díszelgett,Lucy-n pedig egy Super Girls-ös pizsi. Mintha nem is 19/18 évesek lennénk,de persze ki akar felnőni? Maradjunk gyerekek amíg tudunk! Sikerült megcsinálni az ultra finom bolognai spagettit és miután megvacsiztunk,beindítottunk egy mosogatógép programot,majd leültünk sorozat maratont tartani. Megállapodtunk a Spongya Bob-ban,mert nem volt kedvünk a nyálas,romantikus sorozatokat nézni. Kokcanadrág mindig felvidított minket,és egy idő után már együtt énekeltük (az mondható üvöltésnek) a főcímdalt.

- Ki lakik odalent,kit rejt a víz? Spongya Bob kocka! Sárga a színe és lyuk rajta 10! Spongya Bob nadrág! - - Kár,hogy a levegő csak szoba víz! Spongya Bob kocka! Az élet eleme csakis a víz! Spongya Bob nadrág! - Ki ő? Kocka nadrág,kocka nadrág,kocka nadrág! Spongya Bob,kocka nadráááág – üvöltöttük egyszerre – Türürürürü Türürürürürürütt!

A kanapén,betakarózva ültünk és vidáman,olykor nevetve néztük a kis sárga szivacs kaladjait.

- Holnap csináljunk Herkentyű Burgert! - csillant fel Mil szeme.

- Oké,holnap az lesz a vacsi! Az utolsó nap (Ugye csütörtök este van,péntek az úgymond utolsó nap,mert szombaton fellépés) ez lesz a vacsink – bólintott Sam,majd újra a TV-nek szentelte figyelmét. Egyszer csak Luc telefonja felvillant,és rezegni kezdett,tehát SMS-e jött. Megnyitotta,majd vörösen olvasni kezdte. Én is pont láttam.

"Alszol?" volt benne és Dave küldte.

"Nem,Spongya Bob maratont tartunk a csajokkal" írta vissza.

"Ezen,most meglepepődjek? Fél 12 van" felnevetett,majd sebesen visszaírt.

"Ismersz minket! Sőt holnap herkentyű burgert fogunk enni! Te mit csinálsz?"

"Unalom van... Csatlakozhatok?"

- Lányok,Dave csatlakozhat? - nézett rajtuk végig. - Azt írta unatkozik.

- Persze – mondták,de rá se figyeltek,egyedül én bólintottam.

"Siess <3" írta neki,és pár másodperc múlva már jött is a válasz.

"Ahogy csak tudok"

Épp visszamerült,le Bikinifenékre,amikor a telefonja csöngeni kezdett.

- Ki zavar ilyenkor? - nézett rá Kyle.

- Anyu – kijelentése inkább kérdésnek hangzott. - Ki megyek az előszobába. Egy pillanat! Addig nyugodtan nézzétek tovább!

A lányok tovább nézték,de én füleltem. Egy sóhajtás,sok suttogást hallottam,és egy szót sikerült csak megértenem "Úristen". Gondoltam boldog lehetett,de a hangján hallottam,hogy ez nem az örömtől van. A csapattársak csak nézték a sorozatot,nem is gondolták,hogy baj lehet.

- Lányok – szóltam,de nem figyeltek rám. - Lányok!

- Naaa,nem kell kiabálni – nézett rám morcosan Sam.

- De nem figyeltek rám! Szerintetek minden oké van? - utaltam Luc-ra.

- Nyugi Ess! Olyan régen beszéltek az anyukájával! Biztos azért van olyan sokáig kint! Vagy Dave is megjöhetett – nézett rám kedvesen Mil.

- Lehet – sóhajtottam,majd akkor belépett az említett csapattársunk.

Szeme vörös volt,komor arccal lépett be a szobába. Lassan  lépkedett be,mi pedig minden mozdulatát figyeltük. Megállt a szőnyeg közepén,majd ránk emelte csillogó tekintetét. Csak hogy nem a vidámságtól csillogott...Hanem a könnyektől. 

Végig nézett rajtunk,majd térdre borult. Azonnal hozzárohantam,és átöleltem. Haja az arcába hullott,amit a kezébe temetett. Keservesen sírt,a válla csak úgy rázkódott a zokogástól. Mind körül vettük,és simogattuk a hátát,a karját,nyugtatni próbáltuk,de nem jutottunk sikerrel. Továbbra is sírt,könnyei csak úgy hulltak. Egyszer csak felemelte a fejét,tekintetével végignézett rajtunk,majd szeme megállt rajtam. Erőtlenül suttogta azt az egy szót,amit azonnal megértettünk mindannyian.

- Meghalt. - Újra zokogni kezdett,majd elküldtem Mil-t zsepiért,Sam-et pedig egy pohár vízért.

- Lucy,minden oké lesz! Higgy bennem!

- Ne-em le-esz mi-inde-en o-oké-é – zokogta szaggatottan.

- Itt vagyunk – nézett ránk Mil és Sam.

- Van itthon nyugtató? - kérdeztem kétségbeesetten.

- Va-agy fe-ej fá-ájá-ás csi-ila-apí-ító? - sírta Luc.

- Megnézem – állt fel Sam,a másik két lány pedig lerakta mellénk a dolgokat.

- Igyál egy picit! Jobb lesz! - nyújtottam a poharat Lucy felé.

- Nem lesz jobb,érted? Meghalt! És még csak el semt tudtam mondani neki,hogy mennyire szeretem! Csak várt rám,hogy mikor jövök haza,de én nem mentem! Most úgy halt meg,hogy nem látott otthon! Nem foghattam a kezét a kórházban,biztathattam,hogy túl fogja élni! Csak képeket láthatott,híreket hallhatott rólam,vagy még csak azt se! Nem akarom elveszíteni – kiabálta,majd újra úrrá lett rajta a sírás.

Úgy látni a legjobb barátnődet,mint egy félhalott. Borzasztóan zokogott,nem nyugodott meg,Sam sikerrel zárta a gyógyszer keresési expedícióját,de Luc nem volt hajlandó beszedni semmiféle bogyót. Csak sírt,a szőnyegen térdelve,arcát a kezébe temetve és haja az arcába lógva. Akkor belépett Dave boldogan,majd mikor bejött a nappaliba,ránk nézett és elsápadt.

- Ne – nyögte.