úúúj rész! Szóval,nem érkezett komi pedig megnéztétek páran :((((( Azért írom a történetet,hogy NEKTEK tetsszen és ezt csak egy módon tudom meg,ha komiztok! mindjárt jön egy kis kiegészítő (1D szülinap,BSE),addig is olvassátok,és ha nem látok legalább 1 komit,nagyon szomorú leszek :( Mira
Esmie szemszöge:
Esmie szemszöge:
-Elmentem fürdeni! - jelentette be
Lucy és felrohant a fürdőbe.
-Én is megyek – nézett rajtunk
végig Mil és ő meg ment az alsóba.
Mil hamar elkészült, és az új,
Pikachu-s pizsijében ült le a kanapéra. Közben bementem,én is
hamar megvoltam,a sűrű,göndör loboncomat megmostam,de így se
volt több 10 percnél. Lucy még mindig nem jött ki,pedig már Kyle
is végzett. A lányokkal idegesen toporogtunk a kanapé előtt (Sam
bent volt a fürdőben),és miután ő is végzett (tehát már
legalább fél óra telt el!!!),idegesen felmentem és kopogtattam a
fürdő ajtón.
-Luc,minden ok? - kiáltottam.
-Igen – hallatszódott.
- Mi tart ennyi idejig?
- Csak a hajamat szárítottam,és
ruhákat próbáltam fel holnapra! - megkönnyebbültem,hogy nem
történt semmi baj,de ezzel egyben ideges lettem...Nagyon!
- Na idefigyelj! - rontottam be,Luc pedig
rám nézett...Hajat szárított. - Mennyi ideig szárítod?
- Nem teljesen,de csak egy kicsit legyen
nyirkos. Akkor felkötöm kontyba és nagyon szép lesz reggelre!
- De ez mennyi ideig tart ez?
- Hát előtte átkentem
fényesítővel,balzsammal,ecettel átmostam,hajviaszt is raktam. -
sorolta az ezer kozmetikus cuccot. - Ez elég sok időmbe telt!
- De most már oké vagy?
- Aha – még pár helyen átfújta a
haját,majd kikapcsolta a hajszáritót. Felkötötte kontyba a
hajtá,ahogy mondta és kiküldött,mert a köntös helyett,már a
pizsamáját akarta viselni. Gondoltam megvárom,és pár perc múlva
már jött is ki.
- Na,akkor menjünk le vacsizni –
fogtam meg a karjánál fogva,és lehúztam a konyhába,mert finom
illatok terjengtek a levegőben. A lányok kukta sapkában
(!!!),köténnyel és kémia féle szemüveggel álltak a
konyhában,egy szakács könyvet lapozgatva. Luc-ból majdnem kitört
a nevetés,de idejében visszafogtam,mert le akartam őket
fotózni,így,hogy nem veszik észre. Kattant egyet a telóm,majd
egymásra néztünk Lucy-val és kitört belőlünk a nevetés. Én a
hasamat,barátnőm a fejét fogta a kacagástól.
- Min nevettek? - jött oda hozzánk Sam.
- Né..ztéél...Este...tü..kör...be? -
kérdezte Luc,és fuldoklott a nevetéstől. Sam gonoszan nézett
ránk,majd megfordult és visszasietett a többiekhez. Nagyban
sugdolózni kezdtek,és sokszor felénk pillantgattak. Majd szépen
lassan elkezdték levenni a vicces ruhákat (Nem rosszra gondolni!).
Először a kémia féle szemcsit,majd a kukta sapkát,végül a
kötényt. Majd ott álltak, Mil a Pikachu-s, Kyle az 'AFC'-s banda
pólóban és tréning nadrágban (még tőlem kapta a pólót), Sam
pedig a 'Keep Calm and Love Super Girls' feliratú pólójában
feszített. Rajtam egy foci mez díszelgett,Lucy-n pedig egy Super
Girls-ös pizsi. Mintha nem is 19/18 évesek lennénk,de persze ki
akar felnőni? Maradjunk gyerekek amíg tudunk! Sikerült megcsinálni
az ultra finom bolognai spagettit és miután
megvacsiztunk,beindítottunk egy mosogatógép programot,majd
leültünk sorozat maratont tartani. Megállapodtunk a Spongya
Bob-ban,mert nem volt kedvünk a nyálas,romantikus sorozatokat
nézni. Kokcanadrág mindig felvidított minket,és egy idő után
már együtt énekeltük (az mondható üvöltésnek) a főcímdalt.
- Ki lakik odalent,kit rejt a víz?
Spongya Bob kocka! Sárga a színe és lyuk rajta 10! Spongya Bob
nadrág! - - Kár,hogy a levegő csak szoba víz! Spongya Bob kocka! Az
élet eleme csakis a víz! Spongya Bob nadrág! - Ki ő? Kocka
nadrág,kocka nadrág,kocka nadrág! Spongya Bob,kocka nadráááág
– üvöltöttük egyszerre – Türürürürü Türürürürürürütt!
A kanapén,betakarózva ültünk és
vidáman,olykor nevetve néztük a kis sárga szivacs kaladjait.
- Holnap csináljunk Herkentyű Burgert!
- csillant fel Mil szeme.
- Oké,holnap az lesz a vacsi! Az utolsó
nap (Ugye csütörtök este van,péntek az úgymond utolsó nap,mert
szombaton fellépés) ez lesz a vacsink – bólintott Sam,majd újra
a TV-nek szentelte figyelmét. Egyszer csak Luc telefonja
felvillant,és rezegni kezdett,tehát SMS-e jött. Megnyitotta,majd
vörösen olvasni kezdte. Én is pont láttam.
"Alszol?" volt benne és Dave
küldte.
"Nem,Spongya Bob maratont tartunk
a csajokkal" írta vissza.
"Ezen,most meglepepődjek? Fél 12
van" felnevetett,majd sebesen visszaírt.
"Ismersz minket! Sőt holnap
herkentyű burgert fogunk enni! Te mit csinálsz?"
"Unalom van... Csatlakozhatok?"
- Lányok,Dave csatlakozhat? - nézett
rajtuk végig. - Azt írta unatkozik.
- Persze – mondták,de rá se
figyeltek,egyedül én bólintottam.
"Siess <3" írta neki,és
pár másodperc múlva már jött is a válasz.
"Ahogy csak tudok"
Épp visszamerült,le
Bikinifenékre,amikor a telefonja csöngeni kezdett.
- Ki zavar ilyenkor? - nézett rá Kyle.
- Anyu – kijelentése inkább kérdésnek
hangzott. - Ki megyek az előszobába. Egy pillanat! Addig nyugodtan
nézzétek tovább!
A lányok tovább nézték,de én
füleltem. Egy sóhajtás,sok suttogást hallottam,és egy szót
sikerült csak megértenem "Úristen". Gondoltam boldog
lehetett,de a hangján hallottam,hogy ez nem az örömtől van. A
csapattársak csak nézték a sorozatot,nem is gondolták,hogy baj
lehet.
- Lányok – szóltam,de nem figyeltek
rám. - Lányok!
- Naaa,nem kell kiabálni – nézett rám
morcosan Sam.
- De nem figyeltek rám! Szerintetek
minden oké van? - utaltam Luc-ra.
- Nyugi Ess! Olyan régen beszéltek az
anyukájával! Biztos azért van olyan sokáig kint! Vagy Dave is
megjöhetett – nézett rám kedvesen Mil.
- Lehet – sóhajtottam,majd akkor
belépett az említett csapattársunk.
Szeme vörös volt,komor arccal lépett
be a szobába. Lassan lépkedett be,mi pedig minden mozdulatát
figyeltük. Megállt a szőnyeg közepén,majd ránk emelte csillogó
tekintetét. Csak hogy nem a vidámságtól csillogott...Hanem a
könnyektől.
Végig nézett rajtunk,majd térdre borult. Azonnal
hozzárohantam,és átöleltem. Haja az arcába hullott,amit a kezébe
temetett. Keservesen sírt,a válla csak úgy rázkódott a
zokogástól. Mind körül vettük,és simogattuk a hátát,a
karját,nyugtatni próbáltuk,de nem jutottunk sikerrel. Továbbra is
sírt,könnyei csak úgy hulltak. Egyszer csak felemelte a
fejét,tekintetével végignézett rajtunk,majd szeme megállt
rajtam. Erőtlenül suttogta azt az egy szót,amit azonnal
megértettünk mindannyian.
- Meghalt. - Újra zokogni kezdett,majd elküldtem
Mil-t zsepiért,Sam-et pedig egy pohár vízért.
- Lucy,minden oké lesz! Higgy bennem!
- Ne-em le-esz mi-inde-en o-oké-é –
zokogta szaggatottan.
- Itt vagyunk – nézett ránk Mil és
Sam.
- Van itthon nyugtató? - kérdeztem
kétségbeesetten.
- Va-agy fe-ej fá-ájá-ás
csi-ila-apí-ító? - sírta Luc.
- Megnézem – állt fel Sam,a másik
két lány pedig lerakta mellénk a dolgokat.
- Igyál egy picit! Jobb lesz! -
nyújtottam a poharat Lucy felé.
- Nem lesz jobb,érted? Meghalt! És még
csak el semt tudtam mondani neki,hogy mennyire szeretem! Csak várt
rám,hogy mikor jövök haza,de én nem mentem! Most úgy halt
meg,hogy nem látott otthon! Nem foghattam a kezét a
kórházban,biztathattam,hogy túl fogja élni! Csak képeket
láthatott,híreket hallhatott rólam,vagy még csak azt se! Nem
akarom elveszíteni – kiabálta,majd újra úrrá lett rajta a
sírás.
Úgy látni a legjobb barátnődet,mint
egy félhalott. Borzasztóan zokogott,nem nyugodott meg,Sam sikerrel
zárta a gyógyszer keresési expedícióját,de Luc nem volt
hajlandó beszedni semmiféle bogyót. Csak sírt,a szőnyegen
térdelve,arcát a kezébe temetve és haja az arcába lógva. Akkor
belépett Dave boldogan,majd mikor bejött a nappaliba,ránk nézett
és elsápadt.
- Ne – nyögte.
nagyon jó rész lett a vége is *-* ügyi vagy abba ne hagyd az írást.! :)♥
VálaszTörléski halt meg?:o:'(
VálaszTörlés